Hozzávalók:

10 dkg búzaliszt
5 dkg szójaliszt
1 tojás
2,5-3 dl tejjel
kevés olaj
Sajtkrémhez:
4 dkg margarin
4 csapott evőkanal liszt
3 dl tej
csipet reszelt szerecsendió
8-10 dkg reszelt sajt
ízlés szerint só

Elkészítés:

10 dkg búzalisztből, 5 dkg szójalisztből egy tojással, egy csipet sóval, 2,5-3 dl tejjel és kevés olajjal teflonserpenyőben vékony palacsintákat sütünk. Sajtkrémmel megkenve szépen fölcsavarjuk, vagy négybe hajtva egy hőálló üvegtálba fektetjük. Megkenjük 2 evőkanál tejföllel, megszórjuk 2 dkg reszelt sajttal, és előmelegített sütőben vagy grillben addig pirítjuk amíg a sajt ráolvad. Sajtkrém: 4 dkg margarint összemelegítünk 4 csapott evőkanál liszttel, majd tűzről lehúzva simára keverjük 3 dl tejjel. Ízesítjük egy csipet reszelt szerecsendióval, sóval és sűrűre főzzük. Belekeverübnk 8-10 dkg reszelt sajtot, és ezzel is fölforraljuk. Ízlés szerinti salátával kiegészítve ebédre vagy vacsorára egyaránt tálalhatjuk.
 

Forrás:
EXTERNET Web-Art Műhely 1997-98