Hozzávalók:

40 dkg marhafelsál (disznóhús is jó!)
kb. 30 dkg vöröshagyma (sok kell!)
1 zöldpaprika
1 paradicsom
2 gerezd fokhagyma
2 dl tejföl
1 dl fanyar fehérbor
1 dl húslé, 1/2 dl konyak
50 dkg krumpli
6 dkg zsír, 5 dkg vaj, 1 dl étolaj
só, bors

Elkészítés:

A hagymát kb. 1 cm-es kockára vágod és megfonnyasztod 3
dkg zsíron. Ha kész, ráteszed a kockára vágott húst,
megszórod kb., fél mokkáskanál borssal, és addig sütöd, míg levet nem enged.
Ekkor beleteszed a zöldpaprikát és a paradicsomot, ráöntöd a bort és kislángon, fedő alatt puhára főzöd. Főzés közben négyszer-ötször meg kell keverni, ha szükséges, feltölteni a húsléből, hogy a lé éppen csak ellepje a húst. Ha a hús már félig megpuhult, ráöntöd a konyakot és a maradék lét, és így főzöd puhára.
Ezután belekevered a tejfölt és a vékony szeletekre vágott fokhagymát, megsózod, és közepes tűzön, fedő nélkül addig párolod, amíg a leve sűrű masszává nem fogy. Sokszor kell keverni, a vége felé vigyázni kell, nehogy odaégjen.
Tulajdonképpen a keveréskor hallható sercegő sütési hangok jelzik, hogy elkészült.
A krumplit kockára vágd és az összekevert maradék zsírban, vajban, olajban süsd meg enyhén pirosra. Szedd ki egy tűzálló tálba, és öntsd le a húsos masszával.
Elég nehéz étel, óvatosan kell enni, mert nagyon finom. Sok savanyúság kell hozzá, esetleg kenyér sem árt. Ha marad belőle, másnap sütőben melegítve még finomabb lesz.

(Ez teljes egészében saját találmányom.)
 

Forrás:
EXTERNET Web-Art Műhely 1997-98